Egy igazán érdekes esetet, egy magas szinten egészségtudatos, aktív 43 éves férfi páciensem esetét szeretném röviden bemutatni. Nevezzük őt most Sándornak. Sándor régi páciensem, aki régóta tünetmentes, a korábbi panaszaiból felgyógyultan él. Néhány hete viszont rejtélyes, jobb oldali mellizom-gyengülést vett észre az edzőjével edzés alatt. Az izomerő és izomtónus jelentősen csökkent, szinte egyik napról másikra, látszólag minden ok és egyéb kísérő tünet nélkül. A megoldás pedig engem is meglepett (Vigyázat, spoiler!), mert az állakpocs ízülettel függött össze erősen a problémája. Érdekelnek a részletek, olvass tovább!

Szinte minden kollégám panaszkodott már arra, hogy van egy (vagy több) lusta betege, akikkel egyszerűen már nem tud mit kezdeni. Kezeli, tornáztatja, lelkére beszél, ultimátumot ad, mindent belead, de a páciens nem tornázik, nem csinálja a házi feladatot, nem figyel oda hét közben arra, amire megkérte. Mindig van valami, ami miatt „nem sikerül” vagy „elmarad” a gyakorlás. „Elfelejtődik”, hogy mit is kéne, nem is nagyon javul a helyzet. Világos, hogy így nem is fog. Már többször megbeszélték ezt, de nem megy. Jobb esetben ez „csak” idegesítő a kollégáknak, rosszabb esetben ő van számonkérve, hogy miért nincs javulás. Egy idő után az ilyen páciensek lemorzsolódnak semleges vagy negatív élményt hagyva magukban és a terapeutában, de minden esetben megoldatlanul hagyva az alapproblémát. De mi is ez az „alapprobléma”? És mi is ez a „lustaság”, mint jelenség valójában? Mi van mögötte? Mit lehet tenni ellene? (Nem, nem ennek van köze a kalapácshoz.. :) ) Ha tovább olvassátok, szerintem nagyon meg fogtok lepődni…

Az elme (gondolatok, érzések, érzelmek, beállítottság) igazoltan befolyásolja a testi folyamatokat. Az anyagcserét, a hormonrendszert, az immunrendszert és a regenerációs mechanizmusokat is. Nem teljesen humbug a „fejben dől el” frázis, de egészen másként működik, mint sokan elvárnák. Az biztos, hogy az elme befolyását már 25 éve igazolják folyamatosan tudományos kutatásokkal, így ez egy vitathatatlan tudományos valóság. (Sapolsky 1994, Martin 1997, Sternberg & Gold 1997, Gifford LS 1998, 2018) Ennek ellenére elenyésző esetben kap figyelmet az egészségügy és társszakmák tekintetében. Sok esetben, még ha foglalkoznak is vele, egészen kifacsart módon, a páciensre pakolják az összes felelősséget etekintetben annak ellenére, hogy a vezető és hatást adó szerep a segítő szakemberé lenne ebben az esetben.